Mozgáskorlátozott fiatalok jelentkezését várják

A Szövetség a Közös Célokért társulás partnereivel 2020 márciusában indította el az Erasmus+ program keretében a mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi szerepvállalását segítő (P2P) projektjét.

Azóta a Szlovákiában élő tapasztalati, kortárs segítők több alkalommal véleményeztek jogalkotási folyamatokat, az akadálymentesítés hiányosságait és részt vettek egy, a helyzetüket feltáró kutatásban, ahol kérdőív kitöltésével és egy fókuszcsoportos interjú alkalmával fejtették ki a helyzetüket érintő álláspontjukat.

A projekt második szakaszában tovább bővül a projektbe való bekapcsolódás lehetősége. Szlovákiából hat 21-30 év közötti mozgáskorlátozott fiatal jelentkezését várják egy mentorálási programba.

A program célja az arra való felkészítés, hogy folyamatos, támogató jelenlét mellett, önsegítő köröket tudjanak kortársaik bevonásával kialakítani.

Tehát olyan 21 és 30 év közötti mozgáskorlátozott fiatalok jelentkezését várják, akik:
– szeretnének hatással lenni kortársaikra,
– szívesen ismerkednek más fiatalokkal,
– szívesen tanulnának a közösségszervezésről kortársaikkal együtt, nem hagyományos, hanem tapasztalati úton, interaktív kiscsoportokban,
– aktívak saját közösségeikben,
– szívesen áldoznak szabad idejükből kortársaik támogatására,
– vállalni tudják a projekt során megrendezésre kerülő, ingyenes, több napos utazásokat Romániába, Magyarországra, illetve Szlovákiába,
– belevágnának egy hosszú távra szóló együttműködésbe kortársaikkal és a projekt megvalósítóival.

Amit a projekt nyújt a kortárs segítők számára:
– ingyenes részvételi lehetőség (utazás, szállás, étkezés) három alkalommal, több napos nemzetközi képzésen Magyarországon (7 nap 2021 októberében), Romániában (5 nap 2022 januárjában) és Szlovákiában (5 nap 2022 márciusában),
– folyamatos mentori támogatás,
– a mentorálási alkalmak, a nemzetközi mobilitások során folyamatos fejlődési lehetőség,
– kapcsolatépítési lehetőség a hazai és a külföldi résztvevőkkel,
– ismeretek az önsegítő csoportok működésével, az érdekérvényesítéssel kapcsolatban,
– segítő, kommunikációs, konfliktuskezelési technikák elsajátítása,
– koordinátori, problémamegoldó készségek fejlesztése,
– youthpass tanúsítvány a projektben elvégzett közös tevékenységekről, a projekt során elsajátított tudásról, kompetenciákról,
– bepillantási, bekapcsolódási lehetőség a projektben résztvevő szervezetek munkájába, tevékenységeibe, programjaiba.

Jelentkezési határidő: 2021. május. 7.

Jelentkezni az alábbi űrlap kitöltésével lehet. A projekt részletes tájékoztatója az alábbi linken érhető el: www.szakc.sk.

(Felvidék.ma)

A projektre Óváry Tamás hívta fel a figyelmünket

Pridaj komentár

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená. Vyžadované polia sú označené *

Táto webová stránka používa Akismet na redukciu spamu. Získajte viac informácií o tom, ako sú vaše údaje z komentárov spracovávané.

Prejsť na panel nástrojov