EGY VÉRBŐL VAGYUNK! (vkapusany.sk)

A Vereckei-hágótól Budapestig tart az az 500 kilométeres jótékonysági futás, amely kapcsán a véradás és a jótékonyság fontosságára szeretnék felhívni a szervezők a figyelmet.

Az esemény június 21-én rajtol a Vereckei-hágón, majd másnap befut a kárpátaljai Ráton lévő Szent Mihály Gyermekotthonba. Az otthon udvarán már épül az a kápolna, amelyet a befutás pillanatában szentel fel Majnek Antal munkácsi megyéspüspök, Néri Szent Fülöp oltalmába ajánlva. A kápolna köszönet azért, hogy a Gondviselés segítette ennek a gyermekotthonnak a létrejöttét, küldött szülőket, önkénteseket, anyagi forrást, az itt nevelkedő gyermekeknek gyógyulási lehetőséget, esélyt a jobb életre.

Az Egy vérből vagyunk jótékonysági esemény felkért ultrafutói a szimbolikus Kisszelmenc-Nagyszelmenc határon átfutva Nagykaposra érkeznek majd meg. A felvidéki kisvárosban június 23-án a Herczegh Géza emlékév keretében meghirdetett “A mi büszkeségünk” történelmi, irodalmi pályázat eredményhirdetése kapcsolódik a rendezvényhez.

Ahogy a felkért futók Magyarországra érnek, az Országos Vérellátó Szolgálat segítségével véradó napokat szerveznek, június 24-én Miskolcon, június 25-én Egerben, június 26-án pedig Budapesten hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára. A nyári időszakban különösen nagy szükség van vérre. Egy átlagos napon általában 1600-1800-an adnak vért, a nyári hónapokban azonban kevesebben mennek el a nagy meleg, a szabadságok és a sokakat érintő allergiaszezon miatt.

A mezőny 500 kilométer megtétele után június 26-án, 14:00-kor ér célba Budapesten, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Gyermekszív Központjába, ahová szívtranszplantáción és szívműtéten átesett egészséges és Down-szindrómás gyerekekkel együtt futnak be. A Gyermekszív Központban ezen a napon várják a véradókat!

Ha futnál velük, kattints ide: FUTOK 

Ha Te is segítenél a kárpátaljai Szent Mihály Gyermekotthonon, kattints ide: ADOMÁNYOZOK 

Az esemény fővédnöke: Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.

Az esemény védnöke: Matusovits Andrea, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatója és Andréka Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főigazgatója

A futást Gui Angéla karitatív futónagykövet szervezi. Kapcsolat: egyverbolvagyunk@gmail.com

További információk: az EGY VÉRBŐL VAGYUNK honlapján

Zdroj: vkapusany.sk

Pridaj komentár

Vaša e-mailová adresa nebude zverejnená. Vyžadované polia sú označené *

Táto webová stránka používa Akismet na redukciu spamu. Získajte viac informácií o tom, ako sú vaše údaje z komentárov spracovávané.

Prejsť na panel nástrojov