Cenu primátora mesta Veľké Kapušany získal Fazekas István a citarová skupina Fabotó

Laudáció

„A népzene (…) a természet tüneménye. Ez az alkotás ugyanazzal a szerves szabadsággal fejlődött, mint a természet egyéb élő szervezetei, a virágok, az állatok. Éppen ezért olyan gyönyörű, olyan tökéletes a népzene. Ezek a dallamok a művészi tökéletesség megtestesítői. Példái annak, miként lehet legkisebb formában, legszerényebb eszközökkel valamilyen zenei gondolatot legtökéletesebben kifejezni.” – idézet Batók Bélától.

A Fabotó Citerazenekar 1995-ben Nagykaposon Fazekas István kezdeményezésére alakult, és most már elmondható, hogy régiónkban ez a leghosszabb ideje, immáron 27 éve megszakítás nélkül működő népművészeti csoport. A zenekar tudatosan kerüli a „hagyományápoló” jelző használatát, mert vidékünkön a citerazene meghonosítása, újraértelmezése és átörökítése terén inkább hagyományteremtésnek titulálja a tevékenységét. A zenekar fennállása óta a népzene és néphagyomány jeles képviselőjévé nőtte ki magát Ung-vidéken és Bodrogközben, de felvidékszerte és Magyarországon is megkülönböztetett figyelemmel kísérik és méltatják a zenekar munkásságát.

A Fabotó Citerazenekar ugyancsak több ízben öregbítette városunk hírnevét Kárpátalján, Erdélyben, a Vajdaságban és Lengyelországban is. A zenekar eddig számos elismerést kapott, mégis a sok közül a legbecsesebb a 2014-ben a felvidéki Országos Citeratalálkozón elért eredmény, ahol 19 felvidéki citerazenekar és szólista közül a Fabotónak lett odaítélve a találkozó vándorserlege. 2017-ben a zenekar a felvidéki magyar zenészek díját, a Harmónia népzenekar vagy népzenei szólista kategória győztesének járó elismerést vehette át. 2018-ban Mezőtúron az első, majd 2019-ben a második Nemzetközi Citerafesztiválon is a Kóta Aranypáva Országos Népzenei Minősítőjén ért el arany fokozatot.

Eddig három lemeze jelent meg: 2015-ben a nagysikerű „Szirénfalvi szegelet“ címet viselő album, majd egy évre rá a „Kertünk alatt van egy malom, és a legújabb, amelyen szinte még nem száradt meg a nyomdafesték „Fabotó 25+, Szép hazámból” címmel, amely egy rendkívül érdekes és formabontó, a maga nemében egyedülálló koncepció mentén készült, és amelyben olyan híresség is megszólaltatja hangszerét, mint  Ferenczi Görgy, az Első Budapesti Rackák frontembere, Máté Péter-díjas, magyar szájharmonika-művész.

A zenekar tagjai – számtalan aktivitásuk mellett – legnagyobb sikernek és elismerésnek mégis az általuk szervezett, felvidéken a maga nemében egyedülálló Fabotó Citera-, Néptánc- és Népzenei Táborokat tekintik, amit az idén nyáron már hetedszer fognak megvalósítani.

A Fabotó Citerazenekar mindig mert nagyokat álmodni és nagyokat lépni az álmok megvalósítása felé. Pályafutása során mindennél fontosabbá vált a hitelesség, az őszinteség, a barátság, a tisztelet, alázat és a szakmaiság. Ezek a jellemvonások motiválták a zenekart, amikor önállósult, és a saját kezébe vette a sorsát, ez sarkalta, amikor leküzdhetetlennek tűnő kihívásoknak nézett elébe, ez adott erőt az utóbbi két évben, amikor a pandémia ellenére is töretlenül folytatta útját, és ez ad hitet és reményt, hogy tovább vigye a lángot és megvalósítsa azt a temérdek célkitűzést, amit eltervezett.

A zenekar 27 éve alatt akadtak néha nehézségek, voltak turbolenciák, de a zenekar három „pillére”, a FA, BO és a TÓ, azaz Fazekas, Boczán és Tóbiás mindig rendíthetetlen maradt. Fazekas István, a zenekar immár leköszönő vezetője nem csak vezetője, de a 27 év folyamán a szíve és lelke is volt a bandának.

Példamutató az az odaadás, elszántság, hit, szeretet, alázat és szerénység, amivel viseltetett és a mai napig viseltet a zenekar iránt. Talán sohasem játszották volna a citerások és népzenekarok olyan lelkesedéssel és szeretettel Debrecenben, Nyíregyházán, Kecskeméten vagy a Balaton környékén az Ung-vidéki dallamokat és talán sohasem tudták volna, hogy hol van a térképen, vagy milyen népdal kincseket rejteget Szirénfalva, ill. Nagykapos, ha anno István nem vág bele ebbe a nemes küldetésbe.

Legyen köszönet és hála érte!     

„Lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” (Kodály)