Použie – bývalá brána krajiny. Ung-vidék – az ország egykori kapuja. Katócs Gyula emlékére.
Autor: Renáta Némethová
Nezvykneme uverejňovať časti článku, informácie o výskumoch skôr, kým nedozrejú v plný článok. Ani teraz nebudeme, len publikujeme článok, ktorý zverejnil Katócs Gyula. Dôvody? Pretože sa problematikou o ktorej písal v pripojenom článku zaoberáme asi tretí rok. Sústavne. Práce je ešte veľa, veľmi veľa prekladov z archívov, preto prvý článok vyjde približne o rok.
Nikdy som mu nevravela, že som jeho článok objavila v archíve asi pred polrokom. Zaujalo ma, že sa zaujímal o danú tému. Myslela som si, že ho prekvapím, keď mu ,,naservírujem,, hotový výskum. Viem, potešilo by ho to. Nestihla som. Odpočívajte v pokoji krstný.
Pre Vás, ako pamiatka znovu publikovanie Vášho článku, pre Vás čitatelia ako upútavka k jednej z mnohých tém ktorú pripravujeme.
Použie- bývalá brána krajiny.
Napísal: KATÓCS GYULA.
Podľa tradície, opisov kronikárov a historikov bolo kedysi severovýchodné územie našej krajiny ( Uhorska) tým miestom, ktoré zohrávalo dôležitú úlohu v migrácií Maďarov. Maďari migrujúci na Západ pod tlakom Ázie – pod vplyvom mocenských vzťahov vo východnej a juhovýchodnej Európe – sa v roku 896 objavili v Karpatskej kotline, ktorá bola známa už z čias predchádzajúcich vojen.
O ich príchode do dnešného Užského regiónu a jeho priľahlých území, jeho prvé obsadenie je rozsiahlo opísané v Gesta Hungarorum od Anonymusa, kronikára kráľa Bélu. Podľa toho je oblasť pomenovaná podľa rieky Uh a starobylého hradiska, ktoré v čase Árpáda ležalo na križovatke rieky Uh a Laborec, medzi Drahňovom a Ižkovcami.
Podľa kronikárov nebolo možné priať, či želať si ideálnejšie miesto na výstavbu vtedajšieho opevnenia, pretože bolo obklopené bažinami, ktorého časť je aj dnes – o tisíc rokov neskôr v kritických obdobiach roka, na jar a na jeseň pod vodou.
Dobyvateľskí Maďari sa v tejto oblasti dlho nezdržiavali, zanechali za sebou menšie kmene a usadili sa medzi Dunajom a Tisou. Neskôr svätý Štefan, korunovaný kráľ, obrnil svoju krajinu opevnenými hranicami podľa príkladu susedných štátov. Na hranici krajiny postavil vysoké kopce zeme, na ktorých silné ploty chránili krajinu pred vpádom. Takýto opevnený takzvaný trávnik stúpal hlavne pred bránami krajiny (porta regni). Po stáročia sa stopy kordónu a trávnika viažuceho sa na starobylý užský hrad nachádzali aj v názvoch dedín a osád pozdĺž rieky Uh, najlepšie a najdlhšie ho zachoval Nagykapos (Copus), ktorý bol podľa dobových opisov bránou krajiny, pár kilometrov od starobylého zemského hradu.
Obrázky neboli súčasťou textu. Tie som vložila ja. Zdroj: Dr. Dénes József Attila, oroksegvedelem.hu.
Podľa kroník sa v blízkosti nachádzala obec Arad, známa z histórie krvavým aradským snemom rodu Árpádovcov. S podporou poľských žoldnierov a niektorých s nimi sympatizujúcich maďarských vládcov sa tu knieža Boris, ktorý si nárokoval trón, stretol s kráľom Bélom II., zvaným Slepým a jeho družinou, v dôsledku čoho bolo zavraždených 68 šľachticov.
Na základe tohto stručného historického prehľadu možno povedať, že táto oblasť severovýchodnej časti Karpatskej kotliny zohrala dôležitú úlohu v dejinách osídlenia a tento konkrétny obraz možno do určitej miery odlíšiť od histórie iných regiónov územia vytvorených počas obsadzovania krajiny.
Ung-vidék – az ország egykori kapuja.
A hagyomány, a krónikások és a történészek leírásai szerint egykoron hazánk északkeleti területe volt az a rész, amely elsőként játszott fontos szerepet honfoglaló őseink országalapító szándékában. Az Ázsia felől besenyő (kun) nyomásra nyugati irányba vándorló magyarság – a keleti és délkelet-európai hatalmi viszonyok hatására – 896-ban jelent meg a Kárpát-medencében, amelyet már a korábbi hadviselések idejéből ismert.
Bejövetelükről, a mai Ung-vidék és a szomszédos területek elsőként történő elfoglalásáról terjedelmesen ír a Gesta Hungarorumban Anonymus, Béla király krónikása.
Eszerint a térség az Ung folyóról, majd az ősrégi ungi földvárról kapta az elnevezést, amely Árpád idejében az Ung folyó és a Laborec találkozásánál feküdt, Deregnyő és Iske között.
A krónikások szerint ideálisabb helyet nem is lehetett volna kívánni a korabeli erődítmény felépítéséhez, magas halom körül mocsaras vidék, amelynek egy része még ma is, ezer évvel később az év kritikus időszakaiban, tavasszal és ősszel víz alatt áll. A honfoglaló magyarok nem sokáig maradtak ezen a területen, kisebb törzseket hátrahagyva a Duna-Tisza közti rónán telepedtek meg. Később a királlyá koronázott Szent István a szomszédos államok példájára megerősített határokkal kerítette be országát. Az országhatáron magas földhányásokat emeltetett, amelyeken erős kerítések védték az országot az idegen betöréstől.
Az ilyen megerősített, úgynevezett gyepük főképpen az ország kapuja előtt (porta regni) emelkedtek. Az ősi ung várra támaszkodó kordonnak, gyepűnek nyomai évszázadokon át megtalálhatók voltak az Ung folyó menti falvak, települések elnevezéseiben is, leginkább Nagykapos (korabeli nevén Copus) őrizte meg, amely a korabeli leírások szerint az ország kapuja volt, néhány kilométerre az ősi földvártól.
A krónikák szerint ennek közelében volt a történelemből jól ismert Arad falu, amely a Árpád-házi országgyűlésekről volt híres. A trónkövetelő Borisz herceg lengyel zsoldosaival és néhány vele rokonszenvező magyar főúr támogatásával itt ütközött meg Vak Béla királlyal és csapatával, minek következtében 68 főnemest felkoncoltak.
E rövid történelmi áttekintés alapján elmondható, hogy a Kárpátmedence északkeleti részének ez a területe a magyarság történelmében fontos szerepet töltött be, s ez a sajátos képe bizonyos fokig elkülöníthető a honfoglalás során kialakult terület többi régióinak történetétől.
Nyugodj békében Katócs Gyula.
Zdroje:
Pridaj komentár