Leles je právom hrdý na svoje pamiatky.

1.Most svätého Gottharda je jedným z najstarších kamenných mostov na Slovensku, ktorého ozdobou bola socha sv. Gottharda. Tá vadila bývalému režimu a odstránila sochu.  Pod mostom kedysi tiekla Tice. V roku 1847 vraj sediac na kamennom moste maďarský básnik Sándor Petőfi, (rodený ako Alexander Petrovič), keď išiel k Júlií k svojej manželke na majetky Szendreiovcov napísal jednu zo svojich revolučných básni. Okrem toho napísal  pre Kerényi Frigyesha v Úti levelei   : „Valami egy órányira Király-Helmectől van Lelesz. Nagyszerű… hizlaló hely. Van benne roppant barátklastrom.” (Petőfi 1847).  V tom čase sa zdržiaval aj v našom meste.- podľa kroniky mesta.

2. Premonštrátsky kláštor s gotickými freskami je najstarším v zemplínskom regióne. Súčasťou kláštora je aj kláštorný kostol a kaplnka. Podľa legendy v ňom kráľ Ondrej II. uložil srdce ( podľa iných zdrojov aj pravú ruku) svojej zavraždenej manželky Gertrúdy. V čase jej zavraždenia 28.9.1213 sa kráľ zdržiaval v Lelesi. Urobil to vraj z dôvodu, že tu ho zastihla správa o zavraždení kráľovnej.  Áno ten Ondrej II. , ktorého socha je aj v našom meste pred MsÚ, ten Ondrej II., uhorský kráľ , v ktorého  listine z r. 1214 sa prvýkrát spomína naše mesto ako obec  v podobe Copus.

3. Židovský cintorín, ktorý je  jedným z najkrajších a najlepšie udržiavaných cintorínov.

Zdroj: tatratisa.hu

LELES.

Most svätého Gottharda

Ozdobou, pýchou, klenotom mosta od 18 storočia bola socha Sv. Gottharda.  Do nástupu komunizmu v roku 1948. ( jeho odstránenie radíme taktiež medzi barbarstvá socializmu- komunizmu ).

Ťažko nájsť človeka, ktorý si nevšimne tento most, keď  prechádza  autom medzi našim mestom a Kráľovským Chlmcom.

Pristavili ste sa? Ak nie, pri najbližšej príležitosti to tak urobte.

Most sa nachádza na niekdajšej frekventovanej gotickej ceste. Jeho zaujímavosťou je, že každé zo štyroch klenbových polí je inej veľkosti. Kamenný most v Lelesi pochádza z prelomu 14 až 15. storočia, je 70 metrov dlhý. Je jedným z mála gotických kamenných mostov na Slovensku. Kedysi premosťoval rieku Tice, ktorá tam tiekla ešte začiatkom 19. storočia, ale dnes preklenuje len suché koryto. Vyschlo po vodohospodárskych úpravách.

Predpokladá sa, že ide o najstarší most na území Slovenska. Kedysi cez neho viedla asi 17-kilometrová spojnica medzi Kráľovským Chlmcom a Veľkými Kapušanmi.

Premonštrátsky kláštor

Tamojší kláštor premonštrátov je najstarší v zemplínskom regióne. V písomných prameňoch sa spomína už v roku 1214. V časoch Uhorska bol hodnoverným miestom. Kláštor mal kedysi strategickú polohu medzi Sárospatakom a Veľkými Kapušanmi.

V regióne sa darilo obchodu so soľou. Mnísi na seba vzali dôležité úlohy späté s notárstvom, overovaním úradných listín a archívnictvom. Ich ´pracovisko´ nebolo jediným hodnoverným miestom v Uhorsku. Iba na území dnešného Slovenska ich fungovalo osem. Označovali ich locus credibilis.

“Kláštorný komplex bol kedysi opevnený ako hrad. Žilo tu mnoho mníchov, každý mal svoju úlohu. Niektorí sa venovali písaniu, ďalší napríklad robili na poliach,” ozrejmil starosta Lelesa Michal Zurbola.

Ako dodal, obec bola po stáročia centrom cirkevného, ako aj hospodárskeho života.

 Obec bola po stáročia centrom cirkevného, ako aj hospodárskeho života.

Interiér kláštorného kostola Nájdenia sv. Kríža so vzácnymi freskami.

Mnísi sa nebránili pokroku

“Premonštráti na konci 19. storočia skúšali medzi prvými v regióne nový technický vynález doby, mechanickú sejačku,” priblížil Peter Szakács, kanonik Rádu premonštrátov a administrátor leleskej farnosti.

Jeho predchodcovia sa tu navyše venovali vzdelávaniu i sociálnej práci. Pri kláštore fungovala škola a podľa historických prameňov aj špitál a chudobinec.

Súčasná podoba kláštora nie je pôvodná. Dnešný komplex budov nahradil predošlé, ktoré zničili požiar i tatársky vpád. K výrazným prestavbám tu došlo v období, keď kláštor spravovali komendátori, teda svetskí zemepáni.

“Po návrate premonštrátov v roku 1697 bol následne celý komplex zbarokizovaný,” priblížil Szakács.

Vzácne fresky z prvej polovice 14. storočia s vyobrazením posledného súdu, Michala Archanjela, stretnutia Krista s Veronikou, sv. Alžbeta vdova a uhorskí králi v kaplnke sv. Michala.

Je sa na čo pozerať

Zoltán Bogoly: Vpravo od kostola sa nachádza neverejná kaplnka. Bola niekoľkokrát prestavená. Kráľ II. András práve tu sa zdržiaval keď dostal správu o zavraždení svojej manželky, preto v tej kaplnke pochoval jej srdce. Kvôli prestavbe zmizli aj fresky z tej doby. Keď môj otec koncom 80-tich rokov minulého storočia viedol sem skupinku turistov, všimol si niečo čudné pod padajúcou omietkou. Začal škrabať omietku a uvidel pod ním fresky. Zavolal pamiatkárov, aby to preskúmali. Pamiatkári zistili, že fresky boli maľované mletými farebnými drahokamami. A to sa vtedy použivalo iba v kráľovských kaplnkách. Fresky, boli neskoršie zreštaurované. Prestavby ale ich väčšiu časť zničili. Posledné poškodenie spôsobila prasknutá odpadová rúra v blízkosti kaplnky. Odpadová voda spôsobila odpadávanie omietky na ľavej strane kaplnky, čo pomohlo môjmu otcovi odhaliť fresky.

V areáli kláštora je teda na čo pozerať.

Kostol Nájdenia sv. Kríža tu stojí už od 14. storočia. Podľa legendy v ňom kráľ Ondrej II. uložil srdce svojej zavraždenej manželky.

Vedľa stojaca kaplnka sv. Michala je tiež zo 14. storočia. Zdobia ju gotické fresky s motívmi posledného súdu, stretnutia Krista s Veronikou, Michala Archanjela či uhorských kráľov.

V období komunizmu sa im veľkej pozornosti nedostávalo. Kaplnku premenila vtedajšia moc na sklad umelých hnojív a v kláštore zriadila poľnohospodársku školu, ktorá sa neskôr presťahovala do Veľkých Kapušian.

Sakrálny komplex po zmene režimu vrátili premonštrátom z Jasova. Poškodené torzá fresiek neskôr zreštaurovali.

V leleskom kláštore už nie je tak živo ako kedysi, avšak naďalej slúži na cirkevné účely.

O nevšednú pamiatku sa často zaujímavú turisti.

V areáli sa pred pár rokmi konal archeologický výskum, ktorý priniesol viaceré zaujímavé nálezy. Podarilo sa tu objaviť pohrebisko z obdobia pred vznikom kláštora a rôzne materiály, medzi nimi mince, prstene, pozostatky náušníc či náhrdelníkov.

Interiér kláštorného kostola Nájdenia sv. Kríža.

Foto k článku: TASR/Roman Hanc

Súčasťou kláštora je aj kláštorný kostol a kaplnka. Kláštor je na požiadanie prístupný verejnosti. V obnovenej kaplnke sa   príležitostne slúžia sväté omše, vtedy je kaplnka sprístupnená aj verejnosti. Záujemcovia o jej prehliadku sa môžu ohlásiť na Rímskokatolíckom farskom úrade v Lelesi.

Zdroj: dolnyzemplin.sme.sk 

Interiér kláštora.

autor: Cermakova.nikola , zdroj a licencia  

Židovský cintorín

 Je to jeden z najkrajších a najlepšie udržiavaných cintorínov  s oblúkom a kamenným chodníkom až k cintorínskym kameňom na úbočí.

  Zdroj: jewish 

Premonštrátsky kláštor spracovaný : Mgr. Juraj Kallo, zdroj: historyweb.dennikn.sk

Založenie kláštora v Lelesi sa datuje v rozmedzí rokov 1188 – 1196, keď na popud vacovského biskupa Boleslava daroval kráľ Belo III. (1172 – 1196) miestne majetky samotnému Boleslavovi s cieľom osadenia premonštrátov v Lelesi. Zakladaciu listinu však dal zničiť Belov syn Imrich, pretože biskup Boleslav sa vo vzájomnom súboji kráľa Imricha s bratom Ondrejom postavil na Ondrejovu stranu. Existuje však falzum z roku 1214, vydané Ondrejom II., v ktorom môžu byť odkopírované niektoré body prvej, originálnej zakladacej listiny.

Predchodcov premonštrátov v Lelesi nepoznáme, ale patrocínium svätého Kríža čiastočne indikuje prítomnosť baziliánov alebo benediktínov. Väčšinu kláštorov totiž v 12. – 13. storočí stavali rehoľníci na miestach starších, už predtým existujúcich kláštorov.

Čo sa týka etymológie názvu osady, dodnes nie je dostatočne vysvetlená. Mohlo by ísť o odvodeninu z maďarského slova „lélek“ – duša, čo by značilo maďarský preklad staršieho, pôvodne zrejme slovanského názvu osady, charakterizujúceho prítomnosť predpremonštrátskych mníchov.

Kláštor bol teda založený za Bela III. už spomínaným biskupom Boleslavom. Miesto nebolo vybraté náhodne – výhodná poloha na ceste z Blatného Potoka do Veľkých Kapušian len urýchlila vývoj konventu, ako i osady; v regióne tiež prekvital obchod so soľou. Kláštor sa stal postupom času centrom kultúrneho a náboženského života miestnej osady, ako i širšieho okolia. V prvej polovici 13. storočia začal fungovať kláštor ako hodnoverné miesto, vznikla v ňom i kláštorná škola – pre kanonikov. Do vývoja však nečakane zasiahol tatársky vpád. Kláštor bol v r. 1241 úplne zničený a pravdepodobne celodrevená stavba celkom zhorela, archívne materiály nevynímajúc.

Neskorší vývoj

V priebehu 14. a 15. storočia došlo k výstavbe nového komplexu. Na južnej strane bol v rokoch 1313 – 1366 postavený gotický kostol Nájdenia sv. Kríža, na východnej strane bola v polovici 14. storočia (okolo 1350) dostavaná gotická kaplnka sv. Michala, ktorá bola vyzdobená gotickými nástennými maľbami s motívmi posledného súdu, Michala Archanjela, stretnutia Krista s Veronikou, svätej Alžbety vdovy a uhorských kráľov.

V roku 1405 je pri kláštore doložený špitál a chudobinec. Husitmi bol kláštor vyrabovaný v r. 1442. V roku 1453 odišiel prepošt Martin spolu s Jánom Huňadym do bojov s Turkami a zobral so sebou i časť archívu hodnoverného miesta, ktorý bol počas bojov, samozrejme, zničený. Keďže v časoch tzv. druhej feudálnej anarchie sa kláštor postavil na stranu Jána Zápoľského, bol r. 1527 vyplienený a vyrabovaný rakúskymi žoldniermi Ferdinanda Habsburského. V roku 1533 bol leleský kláštor silno opevnený, keď sa tu postavili obranné múry a priekopy. Proti tomu protestoval u kráľa sám veľmož Gašpar Serédi, keďže sa obával, že opevnený konvent bude slúžiť ako útočište prívržencov Jána Zápoľského. Tušil dobre, lebo druhorodený syn Petra Peréniho, ktorý ovládal Medzibodrožie – Gabriel, sa po smrti svojho otca sám zmocnil leleského kláštora (r. 1557) a bol odtiaľ vypudený až Imrichom Telekessym v r. 1559. 

teda vôbec neslúžilo protitureckej obrane, pretože Turci sa dostali najbližšie k územiu Zemplína prechodne len po Szerencs, ďalej ich expanzia nedosiahla. Poslední premonštráti opustili kláštor v roku 1567.

V období rokov 1567 – 1697 bol kláštor v rukách komendátorov – svetských zemepánov. Za čias komendátorov bol kláštor prestavaný; boli pristavané nárožné veže, celá budova bola zvýšená o jedno poschodie, a tiež bola pristavaná kostolná veža s hodinami (stavba veže prebehla v r. 1623 – 1639), dnes slúžiaca ako zvonica.

Premonštráti sa v roku 1697 vrátili a následne bol celý komplex zbarokizovaný. Po druhýkrát opustili premonštráti kláštor v r. 1787, keď sa dekrétom Jozefa II. rušili všetky rehole, ktoré sa žiadnym spôsobom nepodieľali na pedagogickej alebo inej výchove obyvateľstva. V roku 1802 sa však premonštráti vrátili po druhý raz, tentoraz z Čiech, a s nimi prišiel do Lelesu i nový kult Jána Nepomuckého.

Najnovšie dejiny

Až do začiatku 20. storočia prebiehal v kláštore vcelku jednotvárny život; z tohto obdobia niet žiadnych významnejších historických správ. Za zmienku však stojí renovácia budovy v r. 1896. Na konci 19. storočia premonštráti tiež, ako prví v regióne, skúšali nový technický vynález doby – mechanickú sejačku. Opäť sa tak prejavil podnikavý duch rehoľníkov bieleho rúcha.

Celá oblasť okolo osady Leles je maďarského národnostného rázu, preto bola obec aj s kláštorom v rokoch 1938 – 1944 pripojená k Maďarsku. S príchodom vojsk Červenej armády do Lelesu je spojená príhoda o maďarskom vojakovi Vince Holesovi (1920 – 1944), ktorý sa sám podujal brániť kláštor z kláštornej veže, vyzbrojený len samopalom a pár zásobníkmi až „do konca“ – je tam i pochovaný.

Dňa 13. 04. 1950 presne o polnoci sa na celom území vtedajšieho Československa rozbehla tzv. Akcia K („k“ ako kláštory). Neobišla ani rehoľníkov premonštrátskej rehole v Lelesi. V tom čase boli v kláštore prítomní dvaja bratia a dvaja kňazi, ktorí tu spravovali faru. Nad ránom 14. apríla bola celá budova obsadená zmocnencom a hospodárom SLOVÚC-u, väzenskými „odborníkmi“, žandármi a vojakmi. Predstaveného kláštora – pátra Nikolajčíka, previezli do centralizačného kláštora v Jasove a dvoch, vraj choromyseľných bratov do ústavu choromyseľných v Košiciach. Písomná správa o likvidácii z toho dňa chýba.

Od roku 1952 bol kláštor necitlivo adaptovaný na školu (Stredná poľnohospodárska škola). V samotnej kaplnke bol sklad umelých hnojív. Škola bola následne v r. 1960 presídlená do Veľkých Kapušian a  kláštor bol ponechaný svojmu osudu – dôsledkom boli ošarpané omietky, zdevastované okolie a premokajúce steny.

V takomto stave bol v roku 1994 odovzdaný do správy premonštrátskej rehole v Jasove. Kláštorný kostol slúži svojmu účelu až podnes, kaplnku aj s cennými stredovekými maľbami zreštaurovali v roku 2003. V súčasnosti nie je budova úplne prázdna; sídli v nej spoločnosť Lesy Jasov – polesie Leles.

K budove kláštora patrí i baroková sýpka, tiež v značne dezolátnom stave. Budova leleského kláštora je teda poväčšine prázdna; prebiehajú tu však malé rekonštrukčné práce. Na starosti ju má jasovský premonštrát – brat Imrich Richard Rédli, ktorý je zároveň aj miestnym kňazom.

Kláštor v Lelesi a nepokojný stredovek

Vplyv šľachty sa na konci 13. storočia stále zväčšoval, čo bolo očividné hlavne pri súdnych sporoch, ktoré sa viedli o majetky, a taktiež pri množiacich sa prepadoch a lúpežiach cirkevných ustanovizní. Prvá zmienka o spore na majetkoch leleského kláštora je z r. 1274, keď išlo o majetky v Malých Kapušanoch. V roku 1294 obsadil majetky Kráľovského Chlmca a Lelesu istý magister Lorandus, syn Leustacha. Za Karola Róberta prebehol v r. 1322 spor medzi synmi komesa Pavla a komesa Tomáša – išlo o škody, ktoré boli spôsobené v Lelesi a v Poľanoch. V roku 1344 sa zas leleský opát Blažej III. sťažoval veľkovaradínskej kapitule na Mikuláša a Jána Drugetovcov, ktorým kráľ Ľudovít Veľký daroval majetky leleského kláštora. V rokoch 1345 – 1346 boli majetky leleského kláštora plienené Ladislavom de Keresztúr – za obeť padli početní jobagióni a sluhovia kláštora v Chlmci, v Poľanoch a v Čičarovciach, taktiež mnoho kusov dobytka, a hlavne koní. Ale ani rehoľníci neboli vždy bez viny – v r. 1350 sa im podarilo presvedčiť užského župana Štefana, aby zakázal Vanchukovi, synovi Gregora, na majetku Vysoká nad Uhom pozbierať úrodu. Na jeseň  v roku 1353 Ján Druget a Štefan z rodu Luchanch so svojimi druhmi prepadli a stýrali šiestich jobagiónov pri Kapušanoch; tiež im išlo o spôsobenie škody na majetku rehoľníkov.

Z týchto pohnutých čias je známe i falšovanie listín samotnými premonštrátmi; išlo tu predovšetkým o majetky. Zaujímavý prípad sa stal 20. júla 1403 – Matúš a Imrich z Pavloviec, synovci biskupa Dominika a gubernátora leleského kláštora, „…vedení zlom a intrigami bezprávia, nebojac sa hnevu všemohúceho Boha, vtrhli so všetkými, čo k nim patria, ozbrojení a násilne, ničomne sa zhromaždiac, v tichu noci do kláštora svätého Kríža, keď všetci sladko spali“ (Pramene k dejinám Slovenska a Slovákov).

Ozbrojená skupina vtrhla do miestnosti, kde ležal zosnulý biskup, a vylámala a vypáčila všetky truhlice a skrine. Odtiaľ pobrali originály listín i konfirmácií, ktoré vydal pre kláštor ešte kráľ Ondrej II. (1205 – 1235). Okrem toho bol ukradnutý i kláštorný „poklad“ – 800 zlatých, 100 denárov a ostatné väčšie a cenné veci. Následne ozbrojenci vtrhli do sakristie, kde sa im pokúšali vzdorovať dvaja bratia: „Anton, bývalý kustód, a ďalší Anton, správca sakristie … (ozbrojenci) ich chytili za zátylky a viedli k dverám na prah sakristie, kde ich chceli bez zľutovania sťať. A boli by ich zahubili biednou smrťou, keby to neboli začuli ostatní bratia, ktorí pribehli vedení súcitom na pomoc“ (Pramene k dejinám Slovenska a Slovákov). Ozbrojenci mali so sebou i vzdelaného súkmeňovca Antona z Agárdu, ktorý „…tri nasledujúce dni po sebe nepriateľsky a násilnou rukou zotrval v kláštore a všetky listiny týkajúce sa majetkov kláštora, ako aj majetkových práv iných (šľachticov) bral ničomne do svojich rúk a svojvoľne ich skúmal, čítal, a ktoré chcel a komu chcel, priateľsky rozdelil a vrátil“ (Pramene k dejinám Slovenska a Slovákov). Ako z uvedeného vyplýva, premonštráti to v stredoveku vôbec nemali ľahké.

Archív kláštora

Okrem zveľaďovania svojho okolia boli premonštráti v Lelesi tiež priekopníkmi v systematickom usporadúvaní listín vo svojom archíve. V časoch nepokojov si u nich ukrývali svoje cennosti i okolití feudáli. Z hodnoverných miest, ktoré pôsobili na Slovensku, je práve archív leleského konventu najbohatší.

Miestom kláštorných archívov bývala poväčšine sakristia. Podobne to bolo i v leleskom kláštore. Okrem listín tu bol uložený i kláštorný poklad a konventná pečať. Archív bol prvýkrát dosť ťažko poškodený v r. 1403 po vpáde bratov z Pavloviec, keď bol usmrtený i strážca archívu: „Ján na následky tohto zranenia nakoniec splatil dlh celého svojho pozemského života. Neušetrili ho ani vzhľadom na jeho vek, kňazskú hodnosť a príslušnosť k reholi, všetkým opovrhnúc.“ (Pramene k dejinám Slovenska a Slovákov) Premonštrátski bratia Ján a Ladislav boli tiež zbičovaní.

V roku 1453 bol za správcu kláštora vymenovaný Ján Huňady, ktorý zas na vojenskom pochode v tom istom roku stratil časť archívu. Okolo roku 1580 kláštor vyhorel a za obeť požiaru vtedy padli i mnohé listiny.

Počas povstania Imricha Tököliho (1678 – 1682) boli písomnosti prevezené na Užský hrad. Mnohé z listín však boli zničené o necelé tri desaťročia, keď povstalci Františka Rákociho II. dobýjali hrad Mukačevo. Po zrušení premonštrátskeho rádu v r. 1787 bol archív na štyroch vozoch prevezený do budovy Uhorskej komory v Budíne, no už o tri roky bol odovzdaný Jágerskej kapitule, kde zostal vyše desať rokov; začiatkom 19. storočia ho totiž opäť previezli do Lelesu.

V roku 1930 archív preniesli do Jasova. Posledný prevoz sa konal v r. 1958, keď sa v rámci sústreďovania archívov hodnoverných miest dostal do Štátneho ústredného archívu Slovenskej republiky v Bratislave – dnešného Slovenského národného archívu.

Treba sa zmieniť aj o mužoch, ktorí sa zvlášť zaslúžili o obnovu a usporiadanie leleského archívu. Po zrušení rádu Jozefom II. to bol Augustín Šochovský, ktorý sám usporiadal listiny a spisy do roku 1787. Aby konvent mohol obnoviť svoju činnosť (1802), bolo potrebné nanovo odpísať všetky dovtedajšie listiny. Na túto úlohu sa podujal maďarský historik József Mallyó. V rokoch 1829 – 1831 to bol Martin Žarnay, notár jasovského archívu, ktorý vyhotovil hodnoverné odpisy listín a spisov za roky 1214 – 1698. Práve tieto odpisy sú dnes v archíve v Bratislave, kde ich spracoval Dr. Vincent Sedlák. Práve ním bol tiež vyhotovený sprievodca po fondoch leleského archívu.

Pečať leleského konventu

V starších dobách sa dôležité rozhodnutia robili pred tzv. pristaldom – dôveryhodnou osobou, špeciálne poverenou vydaním svedectva o pravdivosti rozhodnutia. Okrem pristalda boli tiež zúčastnení svedkovia, ktorých svedectvo taktiež postačovalo ako dôkaz rozličných nárokov v prípade sporov. V prvej štvrtine 13. storočia sa však táto obyčaj stala prežitkom; nestačilo len ústne vyhlásenie, ale bolo požadované i písomné svedectvo. Požiadavku na prítomnosť svedkov a na vydanie písomného svedectva spĺňali v tom čase len konventy a kapituly – inštitúcie disponujúce právne vzdelanými osobami, ktoré vedeli písať.

Cirkevné inštitúcie tak v Uhorsku začali plniť svetskú funkciu, ktorú v iných štátoch vykonávali verejní notári. Narastajúcu absenciu kontroly zo strany panovníka a vládnej moci však niektoré cirkevné inštitúcie postupne začali zneužívať vo svoj prospech a vydávali falošné listiny (Leles nevynímajúc).

Vznik pečate hodnoverného miesta v Lelesi môžeme datovať do druhej tretiny 13. storočia, aj keď je isté, že kancelárska činnosť sa tu vykonávala i predtým. Do zavedenia pečate sa listiny overovali tzv. chirografom. Leleská pečať, ktorej najstaršie odtlačky sa nachádzajú na listinách z rokov 1380 – 1507, bola gotického rázu len s jednoduchým dvojramenným krížom bez trojvršia.

Na mladšej pečati z roku 1655 je už dvojramenný kríž vyrastajúci z trojvršia, kde z trojvršia po oboch stranách vyrastajú divé byliny. V hornej časti pečate sa nachádza šesťcípa Dávidova hviezda (heraldicky vpravo) a obrátený polmesiac s tvárou (heraldicky vľavo). V kruhopise pečate s priemerom 4,9 cm sa nachádza aj nápis „SIGILLUM·CONVENTUS·S·CRUCIS·DE·LELES“.

Zdroj: 

Mgr. Juraj Kallo vyštudoval odbornú históriu a učiteľstvo dejepisu na Filozofickej fakulte UK v Bratislave. Zameriava sa na vojenské dejiny Rakúsko-Uhorska so špecializáciou na prvú svetovú vojnu, a taktiež na lokálne dejiny mesta Považskej Bystrice. V súčasnosti pôsobí ako interný doktorand na Katedre všeobecných dejín UK v Bratislave

 

Dobové fotky Lelesu z Facebooku.

Použitá stránka Andrej HlaváčZabudnuté kaštiele, zámky, hrady.

Ako zdroje fotiek uvádza:

Karol Karó Tkáč

https://www.google.com/imgres?imgurl=x-raw-image%3A%2F%2F%2F638ca3eb45790617e1bc0374917ece69821cccbd3b3e17a301805ac646a2755d&imgrefurl=https%3A%2F%2Fwww.ff.umb.sk%2Fapp%2FcmsFile.php%3Fdisposition%3Da%26ID%3D22528&tbnid=FwZ5ReujjGMIgM&vet=10CAkQxiAoCmo… 

Lelesz

Lelesz a Felső-Bodrogköz második legnagyobb települése. Itt megtekintjük a kolostort/ rendházat, és ha szerencsések vagyunk, sikrül megtekinitenünk a kolostor kora-középkori freskóit is.

A helységben már mint a 9. századból származó település létezett. Majd 1182-ben a meredek kaptatón épült meg a premontrei rendház és kolostor, aminek köszönhetően a környék központjává vált. A kereskedelmi útvonalak mentén való elhelyezkedése, valamint a mezőgazdálkodásra és szőlészetre alkalmas adottságok ösztönzőleg hatottak a kisváros fejlődésére. 1941-ben csatolták a településhez Kaponyát, melyet az írásos források már 1287-ben említenek.

A leleszi rendház a Zemplén legrégibb monostora, templomát a Szent Kereszt tiszteletére szentelték fel és 1188 – 1212 között, Boleszló váci püspök által lett megalapítva. A tatárjárás idején az eredeti épület súlyosan megsérült, illetve egy része megsemmisült, de nem kellett sokat várni a felújítására. A kolostor részét képezi a román-kori Szent Mihály kápolna, melyben értékes, a 14. század feléből származó gótikus freskókat találtak. A hagyomány szerint, II. András király a kolostorba helyeztette el meggyilkolt felelsége szívét. A reformáció során 1556-ban megsemmisültek a gótikus boltívek és ablakok. A festmények súlyosan megsérültek, de a premontrei rendnek köszönhetően, az értékes freskókat tartalmazó kápolna belterét sikerült felújítani. A leleszi, premontrei rendház történelmi érdekességei között említhetjük azt a tényt, hogy egyike volt a mai Szlovákia területén lévő ún. hiteles helyeknek. Hiteles helyként azokat a kiváltságokkal bíró káptalanok és kolostorok voltak, amelyek jogában állott az okiratok kiadása, másolása és hitelesítése az ügyfelek felkérésére, minek köszönhetően egyfajta közjegyzői, illetve levéltári funkciót is elláttak.

Ezene túlmenően a rendházban kanonoki iskola is működött. Ennek köszönhetően Lelesz település a környék jelentős központjává vált. Az egyházi rendek csehszlovákiai kommunista hatalom általi erőszaklos betiltását követően a kolostorban mezőgazdasági szakközépiskola működött, míg az értékes kápolna műtrágya lerakatként szolgált. Majd 1994-ben a már tönkretett helyiségek, valamint a kolostor letarolt környéke, visszakerült a premontreiek birtokába.

A település szélén, a fő út mentén megállunk a Szent-Gotthard hídnál. Egy 70 méter hosszú és 5 méter széles, a 14. századból származó gótikus kőhídról van szó. A romantikus, tőrténelemmel átitatott híd nagy valószínűséggel nem csak Szlovákia, de a Kárpát-Medence legódonabb kőből rakott hídja. A múltban alatta folyt a Tisza mára már kiszáradt eredeti medre, a Tice. A 18. században a szerzetesek kihelyezték Szent-Gotthard szobrát, akinek a tiszteletére a hidat elnevezték. Szent-Gotthard szobra egészen 1948-ig volt a híd ékessége. Ma a híd turisztikai látványosságként szolgál, a szép séták és a kellemes pihenés helye. Védettségének köszönhetően motoros gépjárművek nem közlekedhetnek rajta.

Más források szerint:

Az egykori Zemplén vármegyei település mai hivatalos szlovák neve: Leles. Neve feltehetően a magyar Lél személynévből ered. (Kiss Lajos 1978, 376.)

A települést 1142 körül alapították, templomát Szent Kereszt titulusra szentelték, a ma is álló épületet 1356-ban építették. A helység 1369-ben még falu (villa), egy 1431-ben kiadott oklevélben már mezővárosként (oppidium) szerepelt. Nagy Lajos és Zsigmond királyok idején országos vásárokat tarthatott, 1405 körül a Csicseri család szegényházat és kórházat is alapított itt. A helység kiemelkedő szerepet játszott a középkorban nemcsak Zemplén vármegye, hanem Magyarország történetében is. Leleszen alapították meg a premontrei szerzetesrend Szent Kereszt prépostságát, amely egyházi és közigazgatási központ is volt. (KatLex, Lelesz szócikk. Borovszky 1896–1914, Zemplén vármegye, 356.)

A premontreiek szerzetesrendjét Szent Norbert, Laon püspöke alapította, aki a hozzá csatlakozó, apostoli életre törekvő papokat Prémontréban telepítette le. Az első szerzetesek 1121 karácsonyán tették le a szerzetesi fogadalmat. A rend tagjai a szigorú szerzetesi élet mellett lelkipásztori tevékenységet is folytathattak és így plébániákat is szervezhettek és vezethettek. Öltözetük (habitusuk) után fehér kanonokoknak is nevezték őket. A leleszi monostor az elsők között alakult meg Magyarországon, a legrégebbi ismert premontrei kolostorjegyzék már említette 1235-ben. Lelesz közvetlenül Prémontré monostora alá tartozott, annak filiája volt. A leleszi monostor templomában, az oklevelek tanúsága szerint, plébániai, lelkipásztori munkát is végeztek. Lelesz hiteleshelyként okleveleket állított ki az Árpád-korban. Lelesz és Jászó birtokait 1710-ben a morvaországi Louka apátja nyerte el, majd néhány szerzetessel prépostot nevezett ki élére. II. József Leleszt 1787-ben feloszlatta. A második újjáéledés I. Ferenc 1802. évi rendeletével kezdődött meg, amelynek eredményeként a premontreiek Magyarországon tanítórenddé alakultak. Ma jelentősen átépítve áll Lelesz. (MaMűL, premontreiek  szócikk, szerzői: Hervay Ferenc Levente – Mezey Alice.)

A leleszi monostor Magyarország egyik legnagyobb, 21 vármegyére kiterjedő hiteleshelye is volt. A hiteleshely (lat. loca credibilia, testimonialia) egy sajátos, 13. sz. óta létező magyar intézmény, amely a bíróságokat hiteles oklevelek kiállításával, hitelességre számot tartó pecsétjével segítette, hitelességét az egyházi intézmény tekintélye biztosította. Lelesz 1874-ig volt hiteles hely. (KatLex, Hiteleshely és Lelesz szócikk.)

A leleszi prémontrei prépostság története a vármegye-monográfia összefoglalásában:

„Lelesz maga eredetileg várföld volt, melyet Boleszló, a későbbi váczi püspök, megkereszteltetése alkalmával nyert II. Béla királytól, a ki ez alkalommal a keresztapai tisztet töltötte be. Alapítási évét 1180 tájára tehetjük, de már a XIII. század első éveiben is sok viszontagságot szenvedett. Boleszló püspök pártütése alkalmával (1199), a ki Endre herczeg egyik bizalmasa volt, a király Leleszt elfoglalta, miként azt III. Incze pápa panaszoló levele említi. II. Endre, trónraléptekor, nem késett egyik kedvelt híve adományának helyreállításával. 1214-ben kelt megerősítő levelével nem csupán az eddigi javait adta vissza a prépostságnak, hanem újabb birtokokkal is megajándékozta. II. Endre különben is kimutatta a prépostság iránt érzett jóindulatát, a midőn meggyilkolt neje testének egy részét a leleszi templomban helyeztette nyugalomra; ez alkalommal a Nagyváradhoz közel eső Mikusa pusztának felét adta a monostornak azért, hogy lelki üdvéért két áldozópap mindörökre szent misét mondjon.

A tatárjárás előtti korszakban a kegyúri jogokat a király gyakorolta, de idővel Andrásra, a Miklós bán fiára, IV. László pedig 1290-ben kelt adománylevelével a Baksa nemzetség tagjaira ruházta. A rend leleszi templomát III. Péter prépost (1315–1366) építtette; a szentély szabályos csúcsíves izlésben épült, de a templom hajója e stilusnak nem egészen felel meg.

A prépostság a maga birtokaiért, főleg a XIV. században, szűntelen harczokat vívott, úgy a szomszéd birtokosok, mint az egyes elhatalmasodó főurak ellen. […] 1403-ban azonban a Pálócziak részéről szenvedett a prépostság oly erőszakos támadást, mely az akkori durva erkölcsök mellett is feltűnést keltett. Pálóczi Mátyás és Imre, nagybátyjoknak, Domonkos leleszi préspostnak haláláról értesülvén, be sem várva a halott eltemettetését, éjnek idején megrohanták a leleszi monostort, minden kincseitől megfosztották s a védekező szerzeteseket embertelenül megkínozták, úgy hogy Pál kanonok sebeiben meghalt, János pedig megtébolyodott. […]

A prépostság legrégibb birtokai voltak: Lelesz, Királyhelmecz, Nagykapos (Ung várm.), Kiskapos (Ung várm.), Polyán, (Leleszpolyán), Csernő (Ágcsernő), Sislócz, Lakarth, Trask, Viszoka, Szalóka, Vajdácska és Kanyár (Szabolcs várm.); végül Batt és Agárd helységekben nagyobb részjószágok. A XV. században a leleszi prépost Lelesz, Királyhelmecz, Csernő, Szalók, Agárd, Kaponya és Polyán helységekben bírt földesúri joggal. 1448-ban Kis-Géresen is. […]

A leleszi konvent levéltára – mint hiteles hely – talán egyik leggazdagabb tárháza középkori okleveles emlékeinknek. Hiteles helyi jogát a XIII. század második felében nyerhette, mert a Csicseri család levéltárának adatai szerint, 1271-ben, már e jog birtokában volt. […] A midőn 1403-ban a Pálócziak, nagybátyjuknak halála után a monostort megrohanták, a levéltár is nagy veszteséget szenvedett; maga János levéltári őr is a levéltár védelme közben vesztette életét. A XV. század közbiztossági viszonyai mellett, nem csoda, hogy Márton prépost, midőn 1453-ban Hunyady János kormányzó meghívására a török ellen táborba szállott, a levéltár nagy részét magával vitte, de a hadjárat alatt az oklevelek egy része odaveszett.” (Borovszky 1896–1914, Zemplén vármegye, 361–362.)

„A mohácsi vész után az ellenkirályok viszálykodásaitól sokat szenvedett a leleszi konvent, melynek tagjai János király pártján állottak s így alkalmat adtak a Ferdinánd-pártiaknak arra, hogy Leleszt megrohanják és kifoszszák (1527-ben). Néhány évvel ezután, 1533-ban, várszerűen megerősítették a kolostort, s erős kőfallal vették körül. Egy emberöltővel később, 1557-ben, Perényi Gábor azonban mégis elfoglalta és három évig ült birtokában, mígnem Telekessy onnan kiűzte. A leleszi konvent ez időtájt már hanyatlani kezdett. Szerzetesei kivándoroltak, vagy elhaltak, úgy hogy 1567-ben elárvult a leleszi uradalom s azt a prémontreiek távozása után a világi egyház kapta. A törökök ellen vívott háborúk alatt a prémontreiek többi rendházai nagy összegekkel segítvén a királyokat, ezért 1697-ben ismét visszahelyezték a prémontrei rendet régi jogaiba és Lelesz birtokába, sőt egy későbbi királyi rendelet (1710-ben) a prépostkinevezés jogát is a rend kiváltságaihoz fűzte s így királyi kinevezés helyett maga a konvent választotta ezután a fejét. II. Rákóczy Ferencz Munkács várába vitette a konvent levéltárát s akkor sok becses okiratot ágyúfojtásra használtak fel; Bercsényi Miklós az okiratok nagy részét megmentette; ezek az ú. n. „Bercsényi-iratok” a káptalan levéltárában. II. József 1787-ben eltörölvén a rendet, a leleszi híres levéltárat Budára vitték. Mikor 1802-ben a rendet ismét visszaállították, levéltára is visszakerült Leleszre.” (Borovszky 1896–1914, Zemplén vármegye, 77–78.)

A monostor történetének egy sarokpontja, hogy egy oklevél szerint II. András (II. Endre) megerősítette Boleszló váci püspöknek a leleszi premontrei monostor javára tett adományát, ezzel mintegy újraalapította a monostort. Hóman Bálint azonban már a XX. század elején megállapította, hogy az 1214-re keltezett és 1334. évi átírásban fennmaradt leleszi oklevél hamis: „A leleszi oklevél hamis volta első olvasásra szembeötlik (Katona: Hist. Critica. V. 180–193. p.). Az érveket ld. Erdélyinél, 11–12., 21. és 28. lapon; hozzáveendő, hogy II. András 1214-ben nem nevezheti fiát: Bela rex quartus-nak s hogy az alapítás története ellentétben áll IV. Bélának egy 1252. évi – e tárgyat érintő – hiteles oklevelével. (Fejér IV/2. 140. l.)” (Hóman Bálint, Adó vagy földbér, 1913, 9. lábjegyzet = Hóman 1938. – Az említett érvek itt: Erdélyi 1912.) Szentpétery Imre szerint „Az oklevelet szerkezete is hamisítványnak mutatja.” (Szentpétery 1923, 97.) Ennek ellenére számos forrás (wikipedia/Lelesz/Leleszi alapítólevél, Bogoly 1994) figyelmen kívül hagyja e forráskritikai megjegyzéseket.

E kétes hitelű oklevél története Gertrúd királyné halálához is kötődik. Katona József Bánk bán című drámájából jól ismert, hogy 1213. szeptember 28-án Péter ispán és Simon (Bánk nádor veje) meggyilkolta a pilisi erdők közelében II. András feleségét. A király ekkor Leleszen tartózkodott, innen fordult vissza. Gertrúd holttestét a pilisszentkereszti ciszterci monostorban temették el. Több helyen olvasható (ám sehol sincs bizonyítva), hogy a „király néhai felesége szívét (némely források szerint talán jobb kezét is) Leleszen temetette el, hol a szörnyű hír érte. Egy évvel később sort kerített az általa kegyhellyé nyilvánított monostor alapítólevelének kiadására, amelyben deklarálja az újraalapítást, felsorolja a monostor privilégiumait és rendezi vagyoni hátterét.”

(https://archivum.ujszo.com/cimkek/szulofoldunk/2004/08/12/790-eves-az-alapitolevel)

Kazinczy Ferenc az okleveleket, mint történeti forrásokat őrző helyként tisztelte elsősorban a monostort, és „leveleinknek ezen őr helyéről” Lelesz Zemplény Vármegyében címmel cikket írt. (Hazai Tudósítások, 1808, 276–277.)

Petőfi Sándor előtt már nem sok tekintélye volt a szerzeteseknek. Kerényi Frigyeshez címzett Úti levelei-ben ezt írta 1847-ben: „Valami egy órányira Király-Helmectől van Lelesz. Nagyszerű… hizlaló hely. Van benne roppant barátklastrom.” (Petőfi 1847)

Zdroj: tatratisa.hu