Százhetvenöt éve énekeljük a Himnuszt (ma7.sk)
A Himnusz születéséről, történetéről, irodalomelméleti, zenetörténeti és szakrális hátteréről tartott előadást Tarics Péter előadóművész, rendező, közíró, aki a Lorántffy Zsuzsanna BFT meghívására érkezett a minap Királyhelmecre. Mondandója zenei illusztrációit Abaházi Nagy Lívia operaénekesnő tolmácsolta.
Tarics Péter előadását azzal indította, bosszantja, ha egy nemzetközi sportesemény során, midőn eljátsszak a magyar himnuszt, a játékosok és a közönség őrjöng. Csakhogy a himnusz megkövetel egyfajta magatartásformát, és ez a viselkedés szembemegy azzal. A himnuszt alázattal kell hallgatni, vigyázzállásban, és elhangzása után semmiképp sem tapsolhatjuk meg – állítja Tarics. A magyarság tulajdonképpen négy lelki himnusszal is dicsekedhet, tette hozzá az előadó, Kölcsey Himnusza mellett ilyen Vörösmarty Szózata, a Rákóczi induló és Katona Bánk bánjából Bánk áriája is. Ezt követően Tarics összehasonlította Kölcsey és Vörösmarty művét. Kölcsey 1823 januárjában fejezte be legismertebb alkotását, amelyen két és fél hónapot dolgozott. Ez a nap 1989 óta a Magyar Kultúra Napja.
A vers elkészülte után egy ideig a fiókban maradt, 1844 márciusában került igazán a figyelem középpontjába, amikor az akkori Nemzeti Színház igazgatója, Bartay Endre pályázatot hirdetett a költemény megzenésítésére. Tizenkét pályamű és egy tizenharmadik remekmű érkezett a pályázatra, Erkel zenéje egyhangúan elnyerte a bírák tetszését. Végeredményben ekkor született a magyar Himnusz. Előtte a magyarok többsége a „Boldogasszony Anyánk, régi nagy Patrónánk” kezdetű éneket tartotta a magyarság himnuszának. Érdekes, hogy bár 1844 óta tartjuk nyilván Kölcsey alkotását himnuszunkként, hivatalosan csak 1989 óta tartozik nemzeti szimbólumaink közé. Amíg más népek általában katonai indulókat, uralkodóikat dicsőítő dalokat választanak himnuszul, a magyar himnusz néphimnusz, valódi istenfohász, amelynek kerete van, azon belül meg egy történelmi sétát járunk be. Hogy irodalomtörténeti szempontból ki mindenki ihlette meg, arról az előadó részletesen beszámolt. Vörösmarty Szózata 1836-ba készült, a reformkor közepén. Ennek megfelelően szerzője már nem kér, hanem követel. Szerkezetileg ugyan erősen hasonlít a Himnuszhoz, csak annál szenvedélyesebb. Megzenésítésére egy évvel korábban, 1843-ban került sor, Egressy Béni zenéjének második változata lett a Szózat hivatalos dallama, amelyet Liszt Ferenc átdolgozása tett még monumentálisabbá. A két megzenésített vers népszerűsége párhuzamosan haladt egymás mellett, hol az egyik, hol meg a másik volt népszerűbb. Kisfaludy Károly ugyan felkérte Vörösmartyt egy új himnusz megírására, de annak színvonala jócskán elmaradt Kölcsey művétől, így gyorsan feledésbe is merült.
Bár 1849 után mindkettőt betiltották, Széchenyi István temetésén 68 000 ember ajkáról mégis mindkettő elhangzott. Ekkora tömeggel nem mertek szembeszállni a császáriak. Az is érdekes tény, hogy a XX. század közepén Rákosi Mátyás Illyés Gyulát szerette volna felkérni egy új himnusz megírására, amelyet Kodály Zoltán zenésített volna meg. A kiszemeltek végül taktikusan meggyőzték Rákosit, az lesz a legokosabb, ha meghagyja az eredeti himnuszt.
Írta : Zsebik Ildikó
Pridaj komentár